Gyermekekért XI. Közhasznú Alpítvány

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
E-mail Nyomtatás PDF

Surányi Ilona az árvízkárosultakért rendezett gyűjtést

A médiában egymást érik az árvíz katasztrófákról szóló hírek, de szerencsére közel ugyanennyit hallhatunk a bajbajutottak segítségére siető civil kezdeményezésekről is. Legutóbb Surányi Ilona önkormányzati képviselő szervezett sikeres adománygyűjtő akciót két víz alá került borsodi falu, Onga és Ócsanálos megsegítésére.

Surányi Ilona, a Gyermekekért XI. Alapítvány kuratóriumi elnöke nem először szervez jótékonysági akciót, a télen például a szervezet által alapított kerületi Mikulásgyár és az adakozókedvű kerületiek áldásos tevékenységének köszönhetően rengeteg nélkülöző kisgyermek kapott karácsonyi ajándékot. Ezúttal azonban másfajta segítségre volt szükség. - A váratlan árvízhelyzetet látva azt mondtuk, nekünk most is a bajbajutottak mellé kell állnunk, és mindent meg kell tennünk, hogy a legrászorultabbak sorsát egy kicsit megkönnyítsük - számolt be az Etele és Tétényi út sarkára meghirdetett négynapos adománygyűjtő akció hátteréről a képviselő. Az alapítvány elnöke szerint nem számít, hogy ebben az esetben nem kerületiek és nem csak gyermekek számára gyűjtenek, hiszen ott kell segíteni, ahol éppen baj van.

A kerületiek adakozókedve ezúttal is példát mutatott, a lakók rengeteg ruhát, ágyneműt, tisztítószereket, de még pénzt is adtak le. Volt olyan hölgy, aki annyi csomagot hozott, hogy négyszer kellett fordulnia. Surányi Ilona arról is beszámolt, a nagylelkű újbudaiak nemcsak jelentős mennyiségű, de olyan nagy értékű adományokat is felajánlottak az árvízkárosultaknak, mint a komplett szobabútor, hűtőszekrény, vagy az automata mosógép.

A Borsod megyei Ongával közvetlen kapcsolatban álló képviselőasszony elmondta, a faluból érkező teherautóra még a héten felpakolják az érkezett adományokat, így azok néhány órán belül közvetlenül a rászorultakhoz kerülhetnek. - Olyan mennyiségű ajándék gyűlt össze, hogy a raktárunk is megtelt, csoda lesz, ha befér a teherautóba - jegyezte meg az alapítvány elnöke, aki ezúton is mindenkinek megköszönte a lakossági felajánlásokat. Magyarország jelenleg nincs túl jó gazdasági helyzetben, az itt élők jelentős része is támogatásra szorul. Éppen ezért fantasztikus az az önzetlen segítő szándék, amit felőlük tapasztaltam - tette hozzá a képviselő.

T.D. - ÚjbudaTV (2010. 06. 21.)

Módosítás dátuma: 2011. november 15. kedd, 07:13