Home 2010 2010 Adománygyűjtés az árvízkárosultak javára

2010 Adománygyűjtés az árvízkárosultak javára

by admin
0 comment

Miközben pénteken már takarították a rakpartokat a kiáradt Duna hátrahagyott hordalékától, életbe lépett a hőségriadó. Budapestnél egyébként június 7-én tetőzött a Duna, a vízállás 827 centiméter volt. Újbudán több szervezet is adományt gyűjt az árvízkárosultak javára.


Egy hét sem telt bele, hogy az özönvízszerű esőzés folyókat árasztott országszerte, és máris arról kellett gondoskodni, hogy az iszonyatos hőség elviselhető legyen a városok aszfaltján is. A főváros a közterületek és a villamossínek locsolásával, illetve a légkondicionált közintézmények listájának közzétételével készült a hétvégére várt rendkívüli hőségre. A budapesti strandok meghosszabbított nyitva tartással alkalmazkodtak a szélsőséges időjáráshoz. Eddig egyébként 8.3 milliárd forintot tesz ki az árvízi védekezési költség, amely egyrészt az állami szervek védekezési költségeinek, másrészt az önkormányzati védekezési költségek vis major alapjának összege. Újbudán egyszerre több szervezet is adománygyűjtésbe kezdett, hogy az országos katasztrófa károsultjain segítsenek. A Gyermekekért XI. Alapítvány már több alkalommal segített a rászorulókon, most elsősorban tárgyi felajánlásokat várnak a kerületi lakóktól. Az adományokat a Tétényi és Etele út találkozásánál adhatják le a segíteni vágyók, június 14. óta, csütörtökig 12 és 19 óra között egy erre az alaklomra kiállított lakókocsinál. Az ujbudaportal.hu szintén adományokat gyűjt az árvízkárosultak javára a Gazdagréti közösségi Ház és az Őrmezei Közösségi Ház fogadja a felajánlott tárgyakat június 14. óta 1 héten át.

B.A. Újbuda Média(2010. 06. 15.)

You may also like