Kárpátajai magyaroknak rendez gyűjtést a Gyermekekért XI. Alapítvány
Surányi Ilona önkormányzati képviselőt a kerületiek leginkább jótékonysági akcióiról ismerhetik. A Gyermekekért XI. Alapítvány kuratóriumi elnökeként a nyár elején az árvízkárosultakon segített, ezúttal pedig egy nehéz helyzetben lévő kárpátaljai falu, Mezővári támogatásáért és a Beregszászi magyar főiskola födémrekonstrukciójáért rendez gyűjtést a Kelenföldi városközpontnál.
A kerületi alapítvány ezúttal egy kárpátaljai magyar falu, Mezővári megsegítéséért rendez gyűjtést az újbudaiak körében. A szervezet nevéhez híven ismét a gyerekek támogatására helyezi a hangsúlyt: gyermekkönyveket, játékokat, gyermekruhákat várnak az adakozókedvű lakóktól, de az alapítvány munkatársai tanszereket és a legnagyobb hiánynak számító számítástechnikai eszközöket is szívesen fogadnak. Adományaikkal szeptember 30-ig, csütörtök este hat óráig kereshetik fel a Tétényi út és Etele út sarkán, a piac előtt elhelyezett standot.
Surányi Ilona arról tájékoztatott, a Gyermekekért XI. Alapítvány az ukrán-magyar határhoz szintén közel fekvő Beregszászért indított jótékonysági akcióban is részt vállalt. Itt található ugyanis Kárpátalja egyetlen magyar nyelvű főiskolája, amely nemrégiben cserépjegy akciót hirdetett meg. Az adománygyűjtő kezdeményezés az iskola tönkrement tetőszerkezetét hivatott finanszírozni, a teljes födémcsere megvalósításához szükséges költségeket pedig az intézmény1800 forintos darabáron kínált tetőcserépjegyek árusításával igyekszik fedezni. Aki jegyvásárlásával hozzájárul az építkezéshez, annak nevét a főiskola, hálája jeléül az intézmény falába véseti. Surányi Ilona mindkét települést személyesen látogatta meg, ahol a település vezetői arról biztosították őt, nagy szükség van az anyaország nyújtotta támogatásra. A Kelenföldi városközpontnál adakozók arra is választ kaphatnak, hogyan vásárolhatnak cserépjegyet a beregszászi iskolának.
T.D. – ÚjbudaTV (2010. 09. 29.)