Adományosztás Háromkúton 2011-10-01Alapítványunk Budapest XI. kerületi hátrányos helyzetű továbbá határon túli magyar gyermekek esélyegyenlőségének javítására jött létre. Alapítványunk 2008 óta működik, 3 alkalommal szerveztünk Mikulásgyárat a kerületi gyerekeknek, 2010-ben pedig az árvíz sújtotta Onga község részére illetve a kárpátaljai Mezővári részére szerveztünk gyűjtést. 2011-ben a háromkúti csángóknak gyűjtöttünk és decemberben a szokásos Mikulásgyár keretében a XI. kerületi gyerekeknek rendezünk ismét gyűjtést.
A csángók több Romániában élő magyar nyelvű kisebbségi népcsoport összefoglaló neve. Három fő csoportjuk van: a moldvai csángók, a gyimesi csángók és a barcasági csángók. A háromkúti csángók a gyimesi csángókhoz sorolják magukat, fő foglalkozásuk a havasi állattenyésztés illetve korábban a fakitermelés volt.
Gyílkostó-tól délkelet irányban, 13 km-re, gyalog, kocsival, szekérrel, télen szánnal közelíthető meg Háromkút.
A világtól elzártan közel 60 magyar család él itt. A romániai településen alig néhány embernek van munkahelye, a házak többségébe nincs bevezetve a víz, a kisebb gyermekeknek (jelenleg 7-en vannak) két-három kilométert kell gyalogolniuk az iskoláig. Az általános iskolát, az ötödik osztályt már bentlakásos iskolában végzik a gyermekek, Gyergyószentmiklóson, Szárhegyen, a Csaba testvér otthonában, vagy Gyimesfelsőlokon. A háromkúti iskola, mely egyben óvoda is elég rossz állapotban van, jelenleg is folyik a tervezés és gyűjtés egy új épületre, mely egyben közösségi épületként is szolgálna. Az óvodában pedig csaknem 20 kisgyermek készül az iskolára, ők biztosítják a csángók jövőjét.
Háromkút egy élő, élni akaró kis magyar település. Egyik oldalon a település magyarok lakta része, másik oldalunkon a csendesen csordogáló patak és túlpartján a kisszámú, de egyre növekedő román lakosság házai húzódnak végig a völgyön.
A zord körülmények között élő emberek nem akarnak elköltözni, nem vágynak csillogásra, munkahelyre, biztos jövedelemre lenne szükségük a mindennapi megélhetéshez és ahhoz, hogy az ötödik osztálytól idegenbe kerülő gyermekeik költségeit fizetni tudják. Az itt élő embereknek közel 43 kilométert kell utazniuk ha orvoshoz akarnak menni Gyergyószentmiklósra, de ugyanennyit kell menniük, ha hivatalos ügyeiket akarják elintézni a Gyimesközéploki Polgármesteri Hivatalban.
A mesebeli szépségű vidék turistaparadicsom is lehetne. Ehhez azonban jobban járható utakra lenne szükség. A település számos szálláslehetőséggel rendelkezik, így különálló vendégház is várja a látogatókat.
Amikor az Alapítványunk képviseletében elindultunk Háromkútra, nem tudtuk, hogy milyen gyönyörű helyre érkezünk és mekkora szeretettel fogadnak bennünket. Ahogy közelítettünk a Budapesttől közel 700 km-re fekvő Háromkút felé egyre csodálatosabb táj tárult elénk. Amit először megláttunk, az a düledező, ideiglenes iskola, ahol autónkat leállítottuk és vártunk Imre Anna tanítónőre. A tanítónő meginvitált bennünket házukhoz, ahol kemencében sült kenyér, friss házi sajt és vaj, házi kolbász és uborka és sok más finomságok kerültek az asztalra. A vendéglátás után elvezetett bennünket egy kis vendégházba, mely minden 21. századi igényt kielégít. A vendégház, mely minden idelátogató előtt nyitva áll, két szobával, konyhával és fürdőszobával rendelkezik festői környezetben. Itt töltöttünk két éjszakát.
Alapítványunk, a Gyermekekért XI. Közhasznú Alapítvány 35 doboznyi adományt szállított és osztott ki Háromkúton. Alapítványunk elsősorban a gyerekek számára ruhákat, írószereket, könyveket és egyéb használati cikkeket gyűjtöttünk, és a gyerekek örömére sok édességet és játékot is vittünk. Az adományok osztását egy tombola előzte meg, ahol a négy nagyobb értékű adományt (pl.: egy babakocsit, egy számítógépet) a jelenlévő családok között sorsoltuk ki, majd az adományokból a jelenlévő 10 család válogatott, a megmaradt adományok szétosztását pedig Imre Anna tanítónő vállalta fel. Nagy volt az öröm a családokban és reméljük, hogy Alapítványuk segítségnyújtása egy kis örömöt hozott e magyar csángó kis település lakosainak.
Ha bárki meglátogatja Háromkútat, megtapasztalhatja a csángók szíveslátást.
Dr. Surányi Ilona / Éhn Attila